Az utóbbi időben gyakorivá vált a belterületi utak mentén, annak területén, valamint a csomópontok környezetében az útpálya melletti területek lakók általi bokrokkal, fákkal történő beültetése, valamint az út szélén közlekedést akadályozó tárgyak (pl. nagyobb kövek) kihelyezése.
Felhívjuk a tisztelt lakóközösség figyelmét, hogy az közút része nem csak a burkolattal ellátott útpálya, hanem az ahhoz tartozó zöld terület is, amely az önkormányzat kezelésében álló tulajdon.
Az utak melletti területek növényekkel beültetése nem csak szabálytalan, hanem forgalomtechnikai kockázat, esetenként baleseti veszélyforrás is lehet. Településünk adottságaiból eredő, jellemzően szűk utcákon ezek a területek biztosítják a félre állás lehetőségét szembe menő forgalom esetén. A gyalogosok, babakocsival közlekedők is ide tudnak lehúzódni a gépjárművek elől. Emiatt a közlekedést akadályozó tárgyak kihelyezése sem elfogadható forgalomtechnikai megoldás.
Közterületfoglalás, és a közterületre történő növénytelepítés kizárólag az önkormányzat engedélyével történhet!
Kérjük, az alábbi szabályokat vegyék figyelembe a növénytelepítések során, illetve az út tulajdonosának, és kezelőjének hozzájárulása nélkül azon semmilyen beavatkozást ne végezzenek!
- Csobánka Község Helyi Építési Szabályzatáról és Szabályozási tervéről szóló 10/2016. (XI.25.) önkormányzati rendelete 5. § (4) bekezdése szerint gyalogos-átkelőhely nélküli forgalmi csomópontban az úttest szegélyének sarokpontjától mért 15,0 méteren belül 0,5 méternél magasabb építmény, kilátást zavaró köztárgy, reklámhordozó, hirdető berendezés, hirdetőoszlop, illetve növényzet nem állhat.
- Az ÚT 2-1.201 számú útügyi műszaki előírás 1.8.4 pontja szerint a szintbeni csomópontokban 0,8 és 2,5 m magasság között olyan látómezőt (rálátási háromszöget) kell biztosítani, amely mentes a rálátást akadályozó létesítményektől, parkoló járművektől és növényzettől.
- A növényzet ültetésénél figyelembe kell venni a közművezetékeket, azoktól megfelelő védőtávolság megtartása elengedhetetlen.
- Kiemelt szegély mögött belterületen minden esetben 0,5 m biztonsági sávot kell szabadon hagyni.

A szabálytalan telepítéseket a polgármesteri hivatal a fentiek alapján közigazgatási hatósági eljárás keretében vizsgálja.