2024. december 2-án, sor került az új fogorvosi rendelő kulcsainak átadására, így megkezdődhet a rendelés.
A polgármester az átadás kapcsán megköszönte mindazoknak, akik a rendelő határidőben történő átadásában és az engedélyezési eljárában közreműködtek. Külön kiemelte Dr. Vass Csaba mb. járási tisztifőorvos és kollégáinak hathatós együttműködését. Példaértékűnek nevezte a Szentendrei Járási hivatal Népegészségügyi Osztály munkatársának Csóti Editnek és a Polgármesteri hivatalban dolgozó Baranyai Máriának azt a lendületes, minden részletre kiterjedő kooperatív ügyintézését, amely nélkül a mai átadásra aligha kerülhetett volna sor.
A rendelő megnyitása jelentős mérföldkő Csobánka számára, hiszen a helyi lakosok mostantól könnyebben hozzáférhetnek a magas színvonalú fogászati ellátáshoz. Az új rendelő modern felszereltségével és barátságos környezetével várja a pácienseket, és reméljük, hogy hosszú évekig szolgálja majd a csobánkai közösséget.
Az új rendelőben Dr. Kányádi Sámuel fogorvos rendel, aki már több mint egy évtizednyi tapasztalattal rendelkezik a fogászat területén. A doktor úr elkötelezetten szeretné szolgálni a közösséget, és célja, hogy a legmagasabb színvonalú ellátást nyújtsa minden páciense számára. Asszisztense: Madarász Lászlóné (Hajni).
Rendelési Időpontok
ELŐJEGYZÉS ALAPJÁN
hétfő: 8-14
kedd: 9-17
szerda: 14-18
csütörtök: 8-14
péntek: 8-14 (iskolafogászati rendelés)
Telefon: +36 30 127 0505
Email: fogorvos@csobanka.hu
Cím: 2014 Csobánka, Béke út 13. (Egészségház)