Hírek

Díszpolgári címmel tüntették ki Benke Tamásnét

Csobánka Község Önkormányzatának Képviselő-testülete 2025-ben díszpolgári címet adományozott Benke Tamásné részére. Az elismerést – oklevél és emlékplakett formájában – Völgyes József polgármester adta át augusztus 20-án. Benke Tamásné az első nő, aki megkapta Csobánkán ezt a kitüntetést.

Benke Tamásné, született Torma Katalin több mint hetven éve csobánkai polgár. Itt kezdte meg tanulmányait, majd ide tért vissza a szentendrei Móricz Zsigmond Gimnáziumban, majd a Pénzügyi és Számviteli Főiskolán megszerzett tudással; emellett az államigazgatási, anyakönyvvezetői és mérlegképes könyvelői képesítéseket is megszerezte. Ez a sokrétű szakmai háttér lett az alapja annak a felelősségteljes közéleti szolgálatnak, amelyet Csobánkán, Csobánkáért végzett.

Közéleti pályáját a rendszerváltás előtt kezdte meg. Tíz évig tagja, négy évig elnöke volt a helyi tanácsnak, majd tizenkét évig volt önkormányzati képviselő. Közéleti feladatait mindvégig a település gyarapodása, identitásának erősítése, anyagi, szellemi és erkölcsi értékeinek védelme érdekében végezte. Vezető szerepet vállalt a Hanfland területének kialakításában; az ebből befolyt források lehetővé tették a falu további fejlődését. Ezután alakíthatták ki a közösségi házat, bővülhetett az óvoda, ebben az időszakban vált elérhetővé mindenki számára a telefon- és vezetékes gázszolgáltatást, ekkor nyitott meg a csobánkai gyógyszertár. Ebben az időszakban a település pénzügyi helyzete rendkívül jó volt.

A Csobánkai Értékőrző és Községszépítő Egyesület – a CSÉKE – alapítójaként kezdeményezte és megvalósította a Csobánkai Helytörténeti Gyűjteményt, amely nemcsak tárgyakat, dokumentumokat, hanem emlékezetet, múltat és hagyományt is őriz. 2008 óta a CSÉKE elnökeként fáradhatatlanul dolgozik a falu szépítésén, kulturális életének gazdagításán, hagyományaink ápolásán. Az Egyesület hosszú éveken átívelő tevékenysége – a Szép Kert mozgalomtól a hirdetőoszlopokig, a közterületek rendben tartásától a Csobánkát körülölelő tanösvény megépítéséig – mind az ő kezdeményezőkészségét, szervezőképességét és közösségteremtő erejét mutatja meg.

Szívügye a helyi kultúra: egyengette a mára már országos hírnevű Rozmaring táncegyüttes útját, a Naptánc Fesztivál hat éven át adott rangot Csobánka kulturális életének. Az általa vezetett CSÉKE számtalan olyan kulturális esemény szervezője, közreműködője volt alapításától fogva, amelyek közösséget építettek.

Következetes munkája, a közjó iránti rendíthetetlen elköteleződése, építő jellegű véleményei, bölcs útmutatásai mindig a települést szolgálták. Azt képviselte, hogy Csobánka segítő, építő és együtt gondolkodó közösség legyen. Az ő példája azt üzeni: a közösség akkor erős, ha tagjai szívvel-lélekkel felelősséget vállalnak egymásért és közös otthonunkért. Élete és tevékenysége példát ad arról, mit jelent kitartó alázattal egy közösségért élni és dolgozni.